A mosoly az arcomon,
Már rég megfagyott
A boldogság számlája
Nekem, túl drága volt.

Hisz van bolond ember,
Ki megbízik másban,
Ki azt hiszi, jól van így,
De szívében más van.

Néhány meg elhiszi,
Hogy elmúlik egyszer,
De később majd rájön,
Ettől lesz ember.

De mért kell hogy élő,
Ezt így élje át?
Mért kell, hogy érezze,
Haldoklók fájdalmát?

Mert ha túl éli egyszer megtanulja,
Ki bolond, könnyen magára hozza.
A kegyetlen szerelem meg nem öli,
De már tudja, a bűntudat végig, a sírig kínozza.