Hideg tavaszi szél didergeti hátam.
Aranylik a kék ég vidám napsugárban.
A fák lombkoronáin az apró levelek,
Boldogan mosolyogva, hintázva lengenek.

Arcomon derű, szívemben bánat.
Mintha nem is lenne gondom, bámulom a tájat!
Szívemben hordozom sorsom metszett szárnyát,
Egy rólam szóló JELENTÉS, hazug, koholt árnyát!

Köszönöm Kriszti ezt a két évet.
Jóságod, megértő emberséged.
Köszönöm, hogy nem voltam törpe melletted,
Fölmerted ismerni értékeimet.

Neked az volt az első, hogy EMBER légy,
A címke csak utána következett!
A könyvtárat mégis zajmentesen működtetted,
Kár, hogy nincs annyi pénzem, hogy ezért kitüntesselek!

Vedd ezt a verset ...

Azt hittem változhatsz még amint öregszünk,
amint szép házra, békés családra törekszünk.
De rá kellett jönnöm soha nem leszel olyan,
akinek látni szeretnélek, semmit nem veszel komolyan.

Mintha neked a világ csak azért létezne,
ízlésed kiszolgálja, mintha nem is érezne,
csak létezne körötted minden érzéketlen,
a csöppnyi jóságot ...

Tegnap elküldtem, albérlőmet, a Csendet,
mert nem tartotta be a házirendet.
Ma új lakóm van a Zaj.

Ajjaj!


Szeged,2012. február 17.

Megértettem mennyit érek!
Életedből mennyit kérek!
Mozgásom már nem volt rendes
1955 májusában szemed miattam volt könnyes!

Nem úgy mozgott egyik lábam, egyik kezem,
Ahogy kívántátok születésem.
Hiába adtad bal kezembe a labdát,
Csak rátettem bal tenyerem összes ujját,

Nem fogtam meg, nem szorítottam,
Még csak nem is ...

Most egy időre,
tollam leteszem.
Menedékem ajtajára,
tolom reteszem.
Az ablakomat is becsuktam,
meg a szívemet.
Ha újra nyitott leszek,
majd hozok nektek kincseket.
Addig a télből egy kis emléket ellopok.

S’ a párnám alá szép, nagy jégcsapot rakok.

Szeged,2012. február 18.