Azt mondod szenvedsz?
Én azt mondom ez semmi!
Fájdalmas nyomorban embernek lenni
az mi igaz szenvedés a testnek
mikor elgyötört lélekkel lapátra tesznek.
Úgy érzed ez a vég?
Szólok hozzád elég!
Szavaim süket fülekre találnak, támasztod hátad
a közöny falának közben
utat engedve hiszed’ megváltó halálnak.
Akkor sajnáld ...

Gyűlöllek, mert próbára teszel,
napról napra nehezebb leszel,
simogatsz, majd ököllel sújtasz,
ellöksz, és ismét kezet nyújtasz.
Küldesz örömeket, tipró fájdalmakat
viharokkal tűzdelt kemény nappalokat
emlékektől éber éjszakákat adsz nekem
akartad maradjak, most játszol velem!
Gyűlöllek, mert, nem szerethetlek eléggé
nem adtál ...

Én istent nem hiszek s ha van,
ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
ki él, segít nekem.

Holott a semmi van jelen,
a világ azért tovább lüktet,
az erek szállítják a vért,
a kéz csomót köt, kulcsra zár,
gyufát gyújt és megágyaz éjszakára.

Keresd az életben mindig a szépet!
Ragadd meg azt is, amit más észre sem vesz!
S ha cudar is sokszor az élet,
Mindig találni benne kedveset, szépet!

Szorítsd mint a méla borjszáj
a szorgalmas szegényeket.
Rágd a szívükbe, nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet.