Csendesség, béke, és nyugalom,
Mindenem megvan nem tagadom.
Mindenem meg van, mit fáradt testem kiván:
Jó meleg ágy, eme késői orán.
Fekszem csendesen, s a tájat kémlelem,
Az ablakon keresztül, ami fogad engem:
Árnyak a fák, sötétek a csillagok,
Sehol még egyetlen madarat sem látok,
Ki dalolna nekem, hogy jobb kedvem legyen,
Ezen a szomorú, sötét kis éjjelen.
Lelkem is ilyen most, szomorú, s magányos,
egyetlen hulló levél, melyet a szél elmos.
Remélem messze visz, át hegyen, völgyen,
Elrepít Kedvesemig, Ki oly messze van tőlem.
Kinek ölében örök békére lelnék,
Mely soha el nem múlna, míg együtt lennénk!
Kezének melegét érzem az arcomon,
Mosolyog, mosolyog, vakon is jól tudom,
De látni szeretném, s szememet kinyitom.
Reggeli nap fénye vakítja látásom,
Az melengette arcom az ablakon át,
Míg lényed melengette bensőm a szivemen át.