Istenek köveket dobálnak?
Annyi biztos, hogy hull a kő.
Betört fejek, szétzúzott élet,
földig lehúzó bús idő..

Emberek köveket dobálnak?
Oly biztos, mint hogy hull a kő.
Van ki gyilkos Sorsistent játszik,
s cinkos hada megrémítő!

Sok ballag - s mily ostobán, balgán! -
hulló kövek alá. Nevet
hamis Sorsisten, rút kegyetlen:
- ...

Nyárfákról madárhangok
hulltak: kis fénylapocskák,
csöpp kék csókolta semmik, -
de álmuk csillogtatták.

A hegyek távol voltak.
Mentem, s nem közeledtek.
Párolgott minden: égbolt,
táj, titok, mosoly, könnycsepp,

bánat, mely szívünk húzza
szakadék felé csendben,
szeretetvágy, mi ott van
nemegyszer gyűlöletben,

út, mely ...

Bőrömre cseppen, cseng a hang, -
fűszálnyi szélben vadgalamb.

Két konok kosfej valahol
összekoccan, majd csend honol.

Kék tükörvízben fák sötét
csúcsán gyöngyfelhős messzeség.

Kukorica kakaskodik,
rezgeti zöld farktollait.

Házak. Dombhátak. Holnapok.
Jó bor, jó idő felragyog.

A táj felett sólyomszemek
figyelnek és ...

A kagylók csend-homokban
a víz elcsillogóban
partján a parttalannak
kőarc sötétje hallgat

az áldozati bárány
szőre ezüstös árván
elkésett kés tűnődik
felfájó szíve táján...

Tücsökhang-húr feszül meg pattanásig.
Szőlőlevélen kékség átvirágzik.

Álmos fürtökről lecseppenő fények
hívják a halkdongású messzeséget.

Jóllakott rókák sunyorognak félre
egy valaha-volt Ezópus-mesére.

Földeres kézben kukorica sárga,
kövérmosolyú fogsor-villanása.

Ujjhegyeken csukódó alkony-lepkék
várják ...

(A szöveg megzenésítése esetén a szerző értesítendő.)

Szép a cica, akár barna, fehér, fekete,
szürke, tarka, vagy bundáján rózsás szín-mese.
Kackiás a cicák bajsza, karmuk katonás, -
s olykor egy-egy kisegérnek a végállomás!

Minden cicán nagy szem, bájos, s mindnek pofija
azt mutatja: mily szeretni való a cica!
Mondjunk velük tréfás ...