Cseresznyefák árnyékában született meg
a nap legdicsőbb fénye,mi lényedre szállt
mosolyodban rejtőzik minden,mit halandó
Életem az öröklét létezésig időtlen helytáll

Zöldellő mezőkön,égető sugarak perzselik
A legszebb,lélekből hajtott,kibontott virágot
elmúló életet adó záporként őrzöm,mint
Hajnalban ébredő csend a fakó világot

Suttogva énekli beletörődő dallamait,az
Elérhetetlen kezeid kereső megfáradt jövő
Összerezzent arccal tekint rám,a meg nem
élt pillanatokat idéző ködbe illanó idő

Elbóbiskolt, reszkető arccal néz vissza rám
a bús boldogság alakot nem öltött árnyéka
Elfojtott lélegzetként nehezül rám a szűnni
nem vágyó,veled el nem töltött idő homálya

Eltékozolt percek fellegvára,melyben
lelkem nélküled, némán reszket szüntelen
szemeid az ürességem tükrében,hol
hiányod súlya alatt szívem egyre büntetem

Szemvillanásnyi öröklétben keresem a
párás hajnalba burkolózó tekinteted örökké
Hiányod visszhangjától hangosan villan fel
bennem a keserű, de édes íze az emlékeké

Bóbiskoló, fejet hajtott virágok,melyek
színtelenül festik lelkem rejtett,fásult képét
Megbénult, magába roskadó szavak,amik a
csend ölelésében rekedtek elmém mélyén.

Nyújtott kezem árnyéka,érintés nélküli
odaadással,sóhajba zárta a felismerést
A legteljesebb szeretet is visszaverődik,ha
az igazság tükrében fénylik az elengedés