Nyáridőben…

A nap az alkony bíborvörös sortűzét bocsátja a földre,
Én nem ugrok el, de élvezettel vetem magamat e fűbe…
A nap az alkony bíborvörös sortűzét bocsátja a földre.

Ott is ér a nap éltető sugára,
Arcomon mit rop… a bíborfény tánca.
Tenni eme szépség ellen nem tudok, nem akarok, rabul ejtett,
Most már a nap-közbeni napsütéses nyugalmamnak befellegzett.

Később a homályban elveszek, mint néha olyan sokszor,
Sőt, minden alkalommal kicsi tán' meghalok ilyenkor…
Később a homályban elveszek, mint néha olyan sokszor.

Még ne gyere fekete homály, félem, hogy korán elragadsz,
De ha túlélem, akkor majd látom, mikor reggel elhaladsz!

Vecsés, 2017. július 1. – Kustra Ferenc József – íródott: versben és 3 soros-zárttükrösben.