Menekülni nincs értelme,
A fellegek karjai ölelnek engem.
S látom két szemedben a szeretetem,
Mely megemészt és a suttogásod elijeszt.

Menekülni már volt róla szó,
Itt hagyni téged, mikor bánt téged a szó:
síratva megöleled a testet, mely fájó.
Égiek lenyúlnak, a kezein vérerek látható.

Menekülni előled, nem lehetséges.
Minden szó bennem maradt, ami érzékeny.
S mosolyod, ahogy a naphoz virrad:
Felgyűl bennem a kérdésed bűntudat.

Menekülni már egy téveszme,
Belefolyok a tóba, ahogyan érzem.
Testem elfedi a karcolt sérülésem,
Mégis ott vagy, ha bajom esne nekem.

Menekülni az élet való jelenetébe,
Megpillant az utolsó reményem.
Az éveimben eljárt az ég felettem,
Mégse adom fel, ha elbújnék előled.

Menekülni egy idegen elől,
Feltámad s zuhogó eső rám gyötör.
Ott nézem a létedet, hátha egyszer
rám vársz. Még oly sokáig, végleg.