Ébredj, világ, oly régen alszol már,
más az irány, mint amerre tartottál.
Amíg te az igazak álmát álmodtad,
a dolgok igencsak keserűvé torzultak.

Ébredj, világ, tudom édes az álmod,
de most kellene a dolgok élére állnod!
Hamis a célzat, merre az ember tart,
csalóka a folyam, festett a part.

Ébredj, mert félek, holnap már késő,
nem lesz több esély, ez a vonat a végső.
Holnap már hiába állunk a peronon,
csak a szél néz le ránk, majd ő is eloson.

A jó útra térni, nem lesz már alkalom,
a fennmaradt létünk itt hever parlagon.
Nem lesz már visszaút, ha elkap a lejtő,
a céltalan élet oly kétségbe ejtő.

Most kéne felállni, most kéne szólni,
az összes bűnünket hűen meggyónni!
Rózsafüzért morzsolni a feloldozásért,
rimánkodni a mennyei támogatásért!

Talán, ha meghallja Isten az imánk
és áldó üdvösséggel tekint le reánk,
helyes irányba fordulhat az életünk
és újra nyugalmas életet élhetünk.