Ősz és deres tél,
mint az éhes farkas
fölém hajolva
megragadja gyenge vállam,
eperfának fehér, fekete epre
régmúlt idők szellemei lettek.
Banyakemence, friss kenyér illat
még mindig enyhén
csiklandozza orromat,
mécses mellett a csillag
szebben ragyogott valaha felettem,
kérdéseim, kételyeim beleptek,
pedig látom ...

Folyóparton magányosan áll egy fenyő,
körbeveszik távolból hegyek, erdők,
a hegyetető fehér kucsmáján
büszkélkedik a holdsugár,
oda vágyakozik az én fenyőm,
siránkozik,
sóhajtozik,
bánatában hullatja tűleveleit,
arra repült egy gerlepár,
fészket raktak legszebb ágán,
naponta nem egyszer,
szerelmi táncot ...

Egy körte édes zamata
enyhíti az őszi dér hidegét
meleg leheletét sugározza felé.
Tudja, a szívtelen tél ellen,
amely felette lebeg,
tehetetlen az akarat,
szembenézett a jövőjével,
és a tenyerembe telepedett.

Sok víz lefolyt a Dunán,
sok csók íze ragyog a szobám falán,
enyhítik a sós könnyek nyomát, melyektől
eke sem húz mélyebb barázdát,
mindezen túl, a kacaj mégis megmaradt,
pedig a tél nem kint, itt belül
valahol a létemben hullatja puha,
csillag-csillogó pelyheit, velük betakar,
ha tavaszra elolvadva messze száll,
kivirágzik ...

Tavaszi nárcisz
a Nap színeit szórja
szívmelengetőn.

Nyár melegével
búzakalászok ringnak
harmatot isznak.

Őszi szürkeség
üzenetét vési a
hulló levélbe.

Telet hordozó
fagyhalált lehelő szél
jégcsapon zenél.

Hólepte padhoz nem vezet lábnyom
elmúlást sóhajt az élet, a szél viszi távol,
ahol a hegycsúcsnak kalapja sem zöld,
ahol a semmi közepe is jégbundát ölt,
ott álmodik az Élet rózsaszín virágról
ott álmodik az Élet gyönyörű csokorról,
tavasztündér ha meleg szélbe burkolva eljön,
kivirul a virág, lesz bokréta, és szerelem a ...