Mikor mások szemébe tekintek,
kik kedveltek, ismertek minket,
és szemükből sugárzik rám a szánalom,
szívemet elborítja a kínzó fájdalom.

Rám tekintve mindenki látja gyengeségem,
tudják jól, hogy csak érted éltem.
Sajnáló tekintetek szegeződnek nekem,
megértik bánatom, együtt éreznek velem.

Engem mégis zavar ...

Mindenki akit eddig szerettem,
kikkel őszintén sokat nevettem,
most ítéletet mondanak felettem.

Mind mire oly sokat törekedtem,
munkám gyümölcsét helyettem,
most más aratja le, elégedetten.

Legyen velem bármely kegyetlen,
mindazok, kiket annyira szerettem,
nem látnak majd kedveszegetten.

Talán kicsit tapasztalatlan ...

Szeretek igazán, ha csak én szeretek?
Viszonzás nélkül nincs, csak az, hogy kedvellek.
Kérdezem én, cigarettát morzsolva,
Szeret nő úgy, hogy közben nem ostoba?
Mert egy férfi szerelme nem más,
Mint tisztesség önfeláldozás.
Mert ha a férfi igazán szeret,
Jöhet sok nő, megannyi képzelet,
Nem felejti el azt, hogy kitől ...

Ne! Ne sírj, Kérlek.
Hidd el én is félek.
De itt már nincs mit tenni,
ennek így kellett lenni.

Könnyebb lesz majd meglátod,
csak idő kell és belátod,
hogy jobb lesz neked nélkülem,
hogy ez a legjobb mit tehettem.

Nincs ezen mit megérteni,
csak bele kell törődni,
hogy nekünk csak ennyi jutott,
néhány röpke hónap ...

Egy kis parkban, hol virágzott az orgona,
ott mondtad el, hogy nem szeretsz és nem is szerettél soha.
Könnyes arcomra aztán egy csókot nyomtál,
búcsút intettél, nem szóltál csak elfordultál.

Én néztem, ahogyan eltűnsz a fák mögött,
és a felismerés kardja a szívembe döfött.
Mindaz mit a szerelemről hittem, tudni véltem,
romba dőlt ...

A bizalom ára sokszor fájdalmas lehet,
hullajtunk érte könnyeket, átélünk nehéz perceket.
Van úgy, hogy megfogadjuk, nem bízunk többé senkiben,
sajog a szívünk és nem érdekel már minket semmi sem.

Van úgy, hogy azt hisszük jól ismerjük,
megbízunk benne, hisz tiszta szívből szeretjük.
Ám mégis egy napon fájdalmat okoz nekünk,
bánatunk ...