A Nap még csak pipiskedett a horizont peremén,
még alig pitymallott, már a madarakkal keltem.
Vadvirágos réten, fuvallattal kergetőzve,
kitűzőtűnek gyöngyharmatot szedtem.

A káprázat virágait szőttem egy csokorba,
szivárvány pántlikából masnit kötöttem.
Tűzdeltem bele ragyogó csillagokat,
volt belőle milliárd az égbolton fölöttem.

A Hold tányérjából csillámport csentem,
meghintém vele bűbájos bokrétám.
Elmémből kipattanó szikrázó szavakból,
megírtam Neked köszöntő mondókám.

A mai napon, mikor a nőket ünneplik,
leborulok térdre a Teremtő előtt,
Ezerszer mondok fohászban hálát,
hogy megadta nekem, az imádott Nőt.