Fölkerestem nagy zajában
A világi életet;
Láttam mint ragyog sugára,
S mily csalárd uton vezet.

A barátság szűk hazáját
Megtapodták lábaim:
Itt sem, ott sem teljesűltek
Nagyra vágyó álmaim.

Légy segítőm, légy nyugasztóm,
O magánynak istene!
Itt reménylek: bár örökké
Bús vidéked ...

A gondok súlya alatt, megrepedt a hétköznap,
az évek súlya alatt, ki gyenge vért köp majd,
egy hang az égből hajt, ó bárcsak szünne már,
látom mit látok, az élet szürreál.

A vénám tűre vár, míg vágyam ver félholtra,
hiába nézek fel, az ólomszürke égboltra.
Köd ül a rég múltra, míg ultizok a halállal
a szobám sarkában ülve, ...

Elindultam, búsan, magányosan
Minden véget ér lassan hamarosan
Menni a ködbe eltűnni és soha többet vissza nem jönni
Először döntöttem az út merre menjen előttem
De ha rosszul döntöttem soha véget nem ér előttem
Bizonytalan vagyok, de nem félek én döntöttem
Akármi is lesz előttem!

Tünde fények ragyognak az égen,
A néma égbolt csodaszép.
Nem éreztem ilyent régen,
Elvarázsol egy álomkép.

Messze sodort az élet árja,
Eltűntél egy perc alatt.
Szivem most a poklot járja,
Az idő állva maradt.

Csak bámulom a csillagokat,
S magam karodba képzelem.
S ha te el is hagytál,
Érintésed soha nem feledem.

Szép, lankadt novemberi gally,
jó bánat tiszta, lassú míve,
kiről levált a röpke raj
s alatta hajló, száraz íve
maradt hűs, haldokló kezeknek,
magánnyal dús és koldus ág,
melyen csak emlékek rezegnek:
elvégezett szomoruság! -

miért vettelek észre ma
talán először életemben,
mint sokszor elhadart ima
szavát, amely az ...

Minden órám csüggesztő magányom
Néma csendén búnak szentelem,
Rajtad elmém, ah, törődve hányom
S könyim árját issza kebelem.
Merre, merre tüntök hű szerelmek,
Melyek láncolátok szívemet?
Ha fogjátok forró szenvedelmek
Elborítni lángként éltemet?

Most is karján fényes Ideálnak
Még magasan rengnek álmaim,
Ah, de ...