Arcod keresem a naplementében,
amit máshonnan látunk, te meg én.
Neked az óceánról ragyog vissza,
nekem a fák közt szűrődik át a fény.

Arcod keresem a csillagok közt,
amit együtt nézünk talán.
A csillagokkal beszélek, és közben
akaratlanul is, meg-megérint a magány.

Arcod keresem az arcok közt, megtörve már,
és e keresés közben más arcok találnak rám.
De szemükbe nézve nem látok mást,
csak egy arcot, egy látomást,
melyet keresni fájó,
mely szüntelenül, mindig szemem előtt lángol. . .
A te arcod.