Levetkőzik a csend
bennem,
sóhajom feléd
indul.
Te épp a
tegnap álmát
gyűröd
az örök némaság
takaróján.
Paráznaságommal
bújok zsebedbe,
majd felkúszok
szádhoz és cseresznyeízt
csókolok rá.

Újra könnyek mossák tisztára arcomat
És egy csoda erejéig egy kis patakká összefolynak.
Utad akármerre is fog kanyarogni,
Bármerre járj, a kis patak lépteid nyomát fogja mosni.

Sóhajok százai, mik ajkam elhagyják
Lágy szellővé kerekednek, útra kelnek mert megfogadták,
Hogy ha sírva találnak, megsímogatnak,
Ölelnek, hozzád bújnak, ...

Ságon, a folyóparton, a töltés dombon
A szomorúfűz szomorúbb, mint valaha
Hullajtja levelét messze a magasba.
A szél rátámad a levelekre olykor,
Eltépi a fától, a fűztől, az ágtól.
Száz levél a magasból meg száz a sárból
Tekint a fűzre s a szép nyárra gondol.

Ságon most összenéz a templom két tornya,
Mert már sehol sem ...

Röpke boldogságot adtál nekem,
azt a pár órát nem feledem!
Megtanítottál újra nevetni,
s nekem is sikerült téged megnevettetni!
Örültem, hogy kicsit boldognak látlak,
a sok gondod, bánatod kis időre
feledéssé válltak!
Ennyi kedvességet, szeretetet nagyon
rég nem kaptam,
ugyan ezt csókjaimmal visszaadtam!
Lebegtem a boldogságban ...

Ígérd meg könnyű szél
E vers majd szárnyra kél,
És könnyedén repül
A fellegek mögül,
És hozzá ér talán
Ruhája szélihez,
Megkérdi hogy: mi ez?
Mondjad egy vallomás,
Szerelmi állomás:

Egy szív beszéli el,
Miért,mikor, kiért
És miképp történik
A szív-megszakadás.

Gondold azt, hogy hozzám tartozol,
Nem véletlenül:
Mint bőrödhöz a napfény,
Hogyha napozol-
Hanem úgy,mint
A csónak a tóhoz,
A pihe a tollhoz,
A toll a rucához,
Háztető a házhoz,
Gyermek az anyjához:
Aranyos zsinórral,
Mely nem szakitható
Soha-soha széjjel-
Mert ezt mi kötöttük
Őszintén, igazán
Örök ...