Csak egy modat, amit elmondanék
Neked, kicsi félve, kicsit bátran:
Hogy nincs egy barázda, egy lábnyomnyi föld,
Nincs egy maréknyi viz-áztatta sárban,
Sehol sincs semmi, ahol talajra lelne
A viszály magja köztünk,
S kikelne,
Elboritva az eget felettünk,
Hisz amit megfogadtunk,
Azt megtartjuk:
Örökké tart a mi nagy szerelmünk!

Bőrömön érzem
ujjaid finom játékát
- élő a holttal
lágy táncot lejt -
libbenő puha érintéssel
simítod le a tegnapot
s leheled rá a
méz-ízű holnapot.

Álmomban levettem
fehér-inged
és mellkasodra tettem
meztelenségem

lehunyt szemed alatt is
vibrált a vágy
mozdultam
vagy
mozdultál
egymásba fonódtunk
légzésem felgyorsult
ölemmel szorítottam
szélbe szórt szavaid
fájdalom keveredett a
gyönyörrel

majd

hajamba tépett
a reggel
sikamlós ...

Én érted, Te értem
Amikor meglátlak arcom elképed
Érted az összes sebemet feltépem
Régóta átkozott az én népem.

Te vagy nekem a minden
Ott is vagy minden rímben
Mert akkor rám nézel szelíden
Benned én mindig hittem

Sokat kell rád várjak nem baj
Legalább erősebb leszek mint tavaly
Megéri rád ennyit várni
Nem múlhat ...

Azért nézz vissza felém kedvesem,
Ha már el kell menned, hiszen
Tudom az élet olyan kegyetlen,
De ott lesz, véled lesz szívem,
Mindig, minden percben, mikor dobog
Érzem a ritmusát is
Életednek, mely az életem,
Sóhajod, mely sóhajom is....

Csak szavakat írok neked,
és messziről küldök hozzád
életjeleket,
oly távolra nem röpíti a szél
néma gondolataimmal az
érintésemet...
Pedig
jó lenne puhán megsimítani
mindennapoktól törődött
kedves arcodat,
jó lenne, ha hallanád
lelkemből neked kottázott
őszinte dallamaimat.