Eloldja a lelkem egy érzés a tájon
Szemem megakad egy turbékoló vadgerle páron.
Ágról ágra csak röppennek nesztelen
s látom a pár egyike oly kedvtelen.

Lábát béklyó köti az ághoz
Nem húzza szíve már ehhez a világhoz
Lassan lecsüng ajkán a harmat cseppje
Rab madár lesz s nem szabad gerle.

Átalakul szárnya a tolla ...

Ahogy múlik az idő nap-nap után.
Eliramlik életem a jövő magányán.
Felfal a nappal, aludni hív az éj.
Csak állok s nem étező helyed nézem bután.

Hisz aludni térek én,
Révednék ezernyi színes álom rejtekén.
De nincs kivel álmodni itt, helye üresen áll,
S az ürességtől álmaim tengere oly sivár.

Nem alszom hanem csak rettegek ...

A világ összes nője kellene nekem,
Hogy tőlük legyen majd szép gyermekem;
S én százszor felnéznék rájuk,
Nagy lenne tőlem a vágyuk

Majd egyszer csak eljő a végtelen románc,
Amitől olyan lesz szerelmünk, mint egy lánc;
És én ebben a szerelemben, a nyomodban lennék,
És ha te a sütit szeretnéd, én csak ugyanazt ennék

Mindig ...

Tenyeredbe csókolom érzéseimet.
Ujjaidnak súgom meg, hogy szeretlek.
Halkan, hogy ne hallja senki más,
ne pattanjon szét a varázs.

Szerelmesen hozzád bújni,
szívemmel szívedhez simulni.
Két karommal átölelni,
Bánatod messzire űzni.
Téli estén melléd ülni,
kezed kezembe venni.
Puha párnán elpihenni,
szemed tüzében melegedni.
Egymást naponta felfedezni,
s életünkre ránevetni.

Minek neveznélek?
Lennél lángnyilú Nap,
Bíborszínű éjjel,
Fátyla nem évül el
Hajnalban kelő pap

Hirdeti fenségét
Szerelmednek kedves,
Zöld szemed mosolya
Mint erdőn a moha
Negédesen nedves.

Talán vulkán tüze
Perzsel, ég szívemben?
Kisóra kalimpál
Bennem, s eme rímpár,
Melytől lázas ...