Egy hideg, őszi éjszakán,
Történt valami, mi délibáb volt csupán.
Kértelek valamire, mit nagy nehezen megtettél,
De így legalább tudom, hogy igazán még nem feledtél.
Nem az eszedre, agyadra hallgattál,
Most már fájó, de akkor jó döntést hoztál.
Azt mondtam hiányzol, s Te feleltél: „Ha tudnád…”
Nem tudtam, mit tegyek, hozzád ...

Ha majd az égen szépen, sorban
Kialszanak a csillagok,
Mint a villanyégőket-
Úgy kapcsolják le őket az angyalok-
Lelkem akkor útrakél-
Lelked lesz a célállomás:
Két lélek,egymást átölelve:
Öröklét lesz az elmúlás.

Csak ölelni, puszilni, csókolni,
Csak simogatni, nézni és bókolni.
Vágyom rá, hogy Mindenednek hívj már,
Vágyom rá, hogy igazán szeress, vágyom RÁD!

Csak lenni Veled, mint SOHA, egyszer sem,
Csak lenni Melletted oly szorosan, hogy elképzelhetetlen.
Érezni, hogy el nem engedsz már,
Nem érezni, mi rég oly nagyon fájt.

Csak mondani, ...

Elhiszem, tudom, s csak éreznem kell,
Szívemnek lelkemnek Te vagy ki kell.
Álmomban is csak Te vagy kit kereslek,
Tudd, hidd, s érezd, hogy szeretlek.

Rád gondolok reggel, délben, s este is,
S ha mellettem lennél, még jobb lenne ez is.
Nem kutatom a hibákat, gondokat, inkább lenyelem,
Hogy megint együtt lehetünk ez Kegyelem.

Bármivel ...

Bárcsak kenyér volnál!
Megennélek.
Még a morzsáid is nagy becsben lennének!
Bárcsak víz volnál!
Meginnálak!
Még a szélét is megcsókolnám a pohárnak!
Ha föld volnál elültetném magam,
s ha kiszáradnál se hallanád jajszavam.
Ha ég volnál, én szél lennék,
s minden felhőt elfújnék,
s hogy mindíg veled lehessek,
befognék egy ...

Két virág a szemed,
Amint nyitogatod
Szempilláid mögött
A lélek-ablakod.

Bársonyos két kezed
Egy égi fa ága,
Lenge esti szellő
Lépted suhanása.

Csillagok csillaga
A lényed varázsa-
Szelíd szavak színe
Ajkaid rózsája.

S eljön az este is,
Amint csukogatod
Szempilláid mögé
Szerelmes ablakod.