Szeretet(zolde eszter) Szeretetben érik gyümölcs, fák alatt a csend beszél. Két kar ölel, szívbe zár, itt van otthon, örökké. Szeretetben minden csendes, álmok ringnak szívek mélyén. De a csendben árny is rebben, hazug szó hull ránk és éjfél. Ölelésben rejthet ármány, csókok között hűvös árnyék. Szíved hisz és mégis érzi, múltad könnye visszajár még. Minden édes szóban ott van egy kimondatlan vallomás. Szeretlek, de másnak adtam mindazt, mit csak tőled vársz. Tűz a szívben, s mégis fázom, sebet ejtett az, ki óvott. A szeretet megmaradt még, de benne lappang még a hótok. Szellő rebben, egy konycsepp, Elvárja tőlem hogy beszéljek. Szeretet,könnycsepp,mámor, és egy régi, titkos álom. Emlékszel még? Egy perc alatt, lopott csókok, suttogások, éjszakák mélyén elbújt vágyak, szívek közt nyíló hallgatások. Két világ közt lebeg bennem, ami volt és ami lett. Egy érintés még visszahúzna, de a múlt már elengedett. Titkos éjben égő vágyunk messze szállt, s mégis itt van. Egy pillantás, egy szó elég, hogy a szív újra megbotoljon. Szeretetben él a múlt is, némán lüktet most is bennem. De már más kar ölel engem – és neked más lett a kedvesem.