Elindultam, búsan, magányosan
Minden véget ér lassan hamarosan
Menni a ködbe eltűnni és soha többet vissza nem jönni
Először döntöttem az út merre menjen előttem
De ha rosszul döntöttem soha véget nem ér előttem
Bizonytalan vagyok, de nem félek én döntöttem
Akármi is lesz előttem!

A halálom kezdete hullámsírba temetve.
Akármelyik nap, ha tehettem a partot néztem meredten
Aztán sötét felhő elfoglalta az eget a nap már el lett feledve.
Az árnyékban álomképet láttam magamról és az elmúlásról
Azon a napon éreztem igazat láttam
A nap vörösen bukott, le a víz határán mögötte a hegyeket felhőrongyok árnyékolták
Az idő itt ...

Amikor a halál árnyékát észrevettem
A leheletét a nyakamban éreztem
Tekintete sötét és érdektelen
Ő volt a halál az életemben.

Mikor nem írsz, reménykedem hogy felhívsz
Vártam hogy gyere nem jöttél egyszer se
Fáj a várakozás
Mikor rád gondoltam elterelni gondolataim nem tudtam
Vártam, hogy jössz nem jöttél a reményt elvesztettem de, eljöttél és boldog lettem!

Régi nagy szerelem, ami még mindig tart bennem,
S fog is tartani el nem fog hallgatni de ez már rég volt
Nincs többé elmúlt. Jön helyette más, de nem olyan, mint a másik
ez már lehetetlen tényleg, de ez ilyen akárhogy is érzem.
Így kell lennie el kell fednie a másik az elsőt a harmadik a kettőt.
akárhány szerelem is éled az első benned legbelül megmarad ...

Amikor egy pillanatra a tekintetünk összefolyt,
Olyan más ilyen még sose volt
Angyali kezed a kezem érintette s játékos mosolyod a lelkem, szédítette
Csókod az ajkamon a lelkem érintette
alvó szívemet a csók felkeltette és azt kívántam, hogy ezt
Soha ne feledjem, mert nem tehetem!