Hogy mi a szerelem azt nem tudja más,
csak ki átélt már néhány nagy csalódást.
Ki már érezte milyen édes tud lenni a fájdalom,
még ha gyötrő kíntól szenvedsz is nagyon.

Ha válaszolni kellene, akarom-e újra,
hát vállalnám minden percét újra meg újra.
Hol a mennyben járok a fellegek felett,
hol meg a pokol kínzó fájdalmát élem meg. ...

Nagy bánat nyomja lelkemet,
elmondani nem tudom senkinek,
ezért, hát csak neked mondom el Istenem,
hogy mi az, mi fáj úgy énnekem.

Szeretek egy férfit, ki nem lenne szabad,
mert csak veszélybe sodornám magunkat.
Fáj nagyon, mert szívemet a bánat szaggatja,
rágondolni sem szeretnék,
de mégis itt van a fejemben ...

Napok, hetek múlnak el,
míg néma gondolatok vesznek el.
Elszállnak a semmibe,
a kimondatlan szavak tengerébe.

Elmúlik minden,
kimondani is nehéz,
mert e szavak súlya
lelkembe maró fájdalmat idéz.

Egy nő akkor szép, ha boldog
és akkor boldog, ha szeretik,
ezért hát kedves fiúk és férfiak
szeressétek a nőket, hogy
boldogságtól sugárzó arcok
vegyenek körül titeket.

Ó mond, szeretni téged miért oly nehéz.
Ó mond, szívemet rabul kezedbe hogyan adhattam én.
Összetörted darabokra, mit én féltve őriztem,
mert szerelmedtől szívem újraéledt bennem.

De te magányod börtönébe száműzted magad,
hogy ártani neked az emberek ne tudjanak.
Tudom bátorság kell hozzá, hogy merj szeretni,
de ezt az érzést vétek ...

Mosolyogj és legyél vidám,
mert nem számít a holnap,
bármi is várjon reád!