| |
|
Galyi Sannzi versei
<<< versek
Galyi Sannzi
Éhes vágyak
Mint jámbor vadra éhes
Karcsú nőstényoroszlán
Ez a váratlan mély érzés
Úgy dübörgött szívem ajtaján.
Veszett vadként rohanta
Meg testem minden izmát.
Lecsapva, mint prédájára
Az éhes nőstényoroszlán.
Feszesen s mélyen
Eresztette belém éles fogait.
Hogy bennem a vér egyre csak égjen,
Miközben testem leveti korlátait.
Végig karmolta lelkem minden részét,
Miközben őrültként vetette rám magát,
Uralta testem minden érzékét éhes vágyként,
Mint elnyert prédáját a ravasz oroszlán.
Lappangott mélyen a bozótosban,
Fülelve, várva a tökéletes percre,
S most elégedetten nézve a prédára,
Tudja: királyi lakomában lesz ma része.
Lassan lát neki, ízlelgeti
Míg végül érzékei felfogták,
Igen, most neki engedelmeskedik,
Teljesíti minden akaratát.
Sóhajt, s félelmében megremeg,
Reszket, mikor az éhes vágy uralja.
Mennyei kínban lesz majd része,
S belehalna e vágy karjaiba.
Csak lassan, ne múljon el oly gyorsan,
A hevesség kioltja a szenvedélyt,
Tartson soká e váratlan lakoma.
Hogy érezze a vágy minden mámoros ízét.
Lassan ízlelje de tomboljon
Nemes prédáját mindig így szeresse,
De felette királyként uralkodjon.
Mert védi, s ha kell harcol érte. |
Galyi Sannzi
Édes méreg...
Csendben valami lopakodik,
Settenkedve felém árnyékként közeledik.
Egyetlen józan percem is magával viszi,
Testem édes méreggel fertőzi.
Józanság eltiprója, mézes mámor.
Csak szíved hallanám, s nem lennél távol!
Ajkaid had érezzem éhes ajkamon...
Kívánlak! Had suttogjam a szerelmi-ágyon.
Vágyam éhes testem minden részét bejárja,
Mint édes méreg kering testembe zárva.
Ereim duzzadva nyitnak neki utat,
Ez a vágy, mely éhesen feléd hajt.
S józan ész? Ugyan, az elvész a kéjes pillanatban.
Csak a heves szívverés, kéj s sóhaj keveredik e mámorba!
S hogy mi a receptje ennek az édes méregnek?
Pillantás, érintés, csók, szerelmem... TE vagy a receptje!
|
Galyi Sannzi
Démoni átok...
Zúgolódik a tenger...
Sötétbe öltözik az ég.
A horizonton halál tusát vív a Nap...
Est-hajnal kergeti égre fel a Holdat.
Épp, hogy kihajtott a növényzet...
Átok sújtotta az áldott eget!
- Méltatlanná teszem az embert! –
Kiáltotta egy démon az égnek.
S azóta, mindhiába van az embernek szeme,
Nem képes látni a csodákat, s a szépet.
Hogy a tengert mily lágyan cirógatja a szél...
Hogy milyen törékeny szépség a tél.
Mikor jégvirágot fest az üvegre...
S mikor megóvja a búzát gyengéden...
Fehér menyasszonnyá dermeszti az országot,
S tavasszal termékennyé teszi a világot.
Hm... s minden hiába volna?
Nem!!! Ez kegyetlen! Az ember nem vak!
Képes látni, s megtörni a démoni átkot!
Csodálni... szeretni... e gyönyörű, teremtett világot.
|
Galyi Sannzi
Búcsú, Dante.
Homokot hordott a szél,
Fehér ruhába öltözött minden vén.
Néma, szótlan indult a menet,
Köztük te is ott mentél.
A város falain kívül sziklák sora...
Vöröset viselt Július menyasszonya.
Rezzent, ... játszottak a falevelek...
Némán álltál, s csak nézted.
Barna szemed arcom tükrözte.
Kedvenc ruhád viseltem...
Akkor nem dicsérted.
Csak némán napkoronám lested.
Ajkad nem szomjazta csókom.
Szemed nem lested mosolyom.
Búcsú perce volt tán?
Ennyire nem szerettél már?
E gyáva hiéna vigyorgott bennem...
Nézz rám! Láss lelkembe!
Üvöltöttem volna a kínt...
Ezt a gyalázatos szégyent...
„Miért drágább Istened nálam?!”
De megremegett a lábam.
Csókot leheltél homlokomra...
Magamra hagytál. Egymagamra.
Utad messze vitt tőlem...
S reményem is magaddal vitted.
Többé nem láttalak... csókod nem éreztem...
Fáradt sóhajom vigye neked halálhírem.
|
Galyi Sannzi
Bilincs
Könnyeid óvatosan törlöm le...
Olykor, mintha törékeny lenne
Minden porcikád. S félek,
Óvatlan, kezeim összetörnek.
De nem. Még mielőtt hozzád érnék,
Melegen sugárzik szereteted felém.
Érintésem meleg s gyengéd lesz...
Eltűnnek félelmeim, ha megérintesz.
Kezed égető bilincs, mikor
Oly mohón birtokolsz...
Ez az égető bilincs...
Fonja össze szerelmes vágyaink.
|
Galyi Sannzi
A láz
Reménytelen!
Ez a láz nem csökken
Zúg forró fejem
Reszket lázas testem.
Itt a zajban, csak jobban zúg.
Sajognak szemeim, fejem lehúz!
Csendességbe vonszolna
Hajt kegyetlenül az ágyban.
Minden hang százszor hangosabb.
Minden fény ezerszer világosabb.
Mindenki gyorsabb
S én, meg valahogy, nem illek a sorba.
Érzem... bár lennék vak
S szemem végre nem fájna.
Óh! Ő szerelmére! Süketülnék meg!
S nem zúgna annyira fejem.
Temessetek el könyörgöm...
Meleg ágyba, míg helyre jövök...
Így kisiklottan, szürke minden...
Most, még az ízeket sem érzem!
Valaki... talán... jön ápolni...
Esetleg, még virággal is meglepnek.
De mit is bánom én! Ha nem jön senki,
Csak hagyjatok csendben pihenni!!!
Lázas vagyok... beteg
Most... lelassult az élet
Hagyjatok végre pihenni....
S valaki... jöjjön engem ápolni! |
Galyi Sannzi
Törött homály
Kicsi az ablak,
Szűkölködik benne a világ.
A fák kihalnak,
Nem nő már virág.
Puszta a táj,
Maradványai a világnak.
Törött a homály.
Szürke köd szállja már.
Kicsi az ablak,
Szorong benne a világ.
Fekete fák oszlopolnak
Hamvaikon apró, kék virág.
|
Galyi Sannzi
Száznegyven esztendő előtt…
Igaz csak halovány másod,
Rajta színtelen, kőszürke az arcod.
Csak a múlt testesülése e jelenben,
Csak egy jelkép e sok diák szívében.
Csecsemőként te is sírtál,
Ha elestél bizony rítál.
Kislányként tán énekelgettél,
Esetleg vidáman nevetgéltél...
Amint állok itt szemben veled,
Feltekintek rád nemes fejedelem.
Szemeim előtt a világ visszafordul,
S látom, szemeidből könnycsepp csordul.
Csendben, fáradtan roggyan össze tested,
Vért izzadtál, hogy a lehetetlent elérhesd.
A virágok elevenen táncolnak körül,
Téged sok angyal fényárban üdvözöl.
Kezeid erősen védték álmaid,
Szíveden viselted édes lányaid.
Ez a kert mely olykor pompázott,
Most szürke, betontömeg, s megalázott.
Száznegyven esztendő nem szállt csak úgy el,
Nyomot hagyott itt, vérzőszíveket.
A hajdani virágok már elhervadtak,
De nyomukban tápláló talaj maradt.
Térdre hullva imádkoztál,
Ha kellett két kézzel dolgoztál.
Gyönyörködtél művedben,
S most… mi harcolunk nevedben.
Ezért a kincsért amit lelkünknek hagytál,
Az alapért amiért meghaltál.
Száznegyven esztendő súlya nyomja lelkünk,
S ez a teher dicsőség, nem folt nekünk!
Vallom: Lorántffy-s diák vagyok!
Ez volt álmom, akaratom!
Fejet hajtok szobrod előtt,
S a fejedelmi száznegyven esztendő előtt.
|
Galyi Sannzi
Apám emléke...
Egy hang, mely nagyon távoli.
Nem hallom már, újonnan csengeni.
Dörgött az inkább, emlékszem...
Kellemes volt, mint a vasárnap reggel.
|
Galyi Sannzi
A felhőkön járva
Az égen akarok járni,
Fehér fellegre lépni.
Kék tengerig nyújtózni,
Kezeimmel az eget simogatni.
S lépek lassan, óvatosan.
Hullámzik a talpam nyoma.
Körökbe gyűri meg az eget,
Szilánkokra töri a Mennyet.
Bokámig süllyedek a fellegekben,
Hideg, vizes a léptem.
Itt a menny a talpam alatt...
Tisztátalant is magába fogad.
|
<<< vissza az oldal tetejére
|
Szerelem versek - Szerelem, Bajos szerelem, Vallomás, Kedvesemnek, Hiányzol, Kihűlt szerelem, Szakítás, Erotikus, Vágyakozás
Élet versek - Barátság, Élet, Vallás, Otthon, Mindennapok, Akarat, Alkalmazkodás, Művészet, Szabadság, Hatalom, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás, Természet
Érzelmek versek - Boldogság, Búcsúzás, Szeretet, Aggódás, Megbocsátás, Magány, Csalódás, Fájdalom, Harag
Ünnepek versek - Születésnap, Névnap, Karácsony, Szilveszter, Újév, Húsvéti locsolóversek, Valentin-nap, Nőnap, Anyák napja, Ballagás, Farsang, Húsvét, Húsvéti versek - Angolul, Húsvéti versek - Németül, Esküvői, Mikulás
Család versek - Család, Eljegyzés, Házasság, Gyerek
Munka versek - Munka, Üzlet, Pénz, Iskola
Szórakozás versek - Vicces, Szórakozás, Népköltészet, Sport, Bor
Világ versek - Béke, Háború, Haza, Társadalom, Tudomány, Idő
Állatos versek - Kutyás, Macskás, Lovas
Idegen nyelvű versek - Angol, Német
|
[ Impresszum ]
[ Jogi nyilatkozat ]
[ Kapcsolat ]
[ Versek ]
|
|
|
