| |
|
Vágyakozás kategória versei
<<< versek

Ez itt az Ön költeményének a helye. Küldje be Ön is saját verseit az oldalra!
|
Vágyakozás
Hajdú Attila Angyalt láttam
A temetőben elmélázva sétáltam.
Amikor majdnem neki mentem, akkor láttam,
Szép volt az arca, és jó az alakja.
Köszöntem, s neki szóra nyílt az ajka.
Nem hallottam mit mondott,
mert a szél elvitte a hangot.
Biztosan valahonnét ismerhettem,
emlékeimben lázasan kutatni kezdtem.
Mikor látta, hogy mennyit tétovázok
és zavartan rámosolyogva félreállok,
szép zöldszemével rám kacsintva,
égő vörös színű haját megborzolva
hangosan kacagott.
Minden sír visszaverte, azt az édes dallamot.
Két kezét kinyújtva próbált átölelni,
vártam ölelését, de nem történt semmi.
Ahogy megfordultam, majd leesett az állam,
még most is remeg mindkét lábam.
Attól, amit a sírok között láttam,
a hideg rázott, csak úgy fáztam.
Ment az a széplány, fehér halotti lepelben,
(Nem is ment szállt, még a hajam is égnek ált!)
ahogy eltűnt a sírok felett, lebegve.
Szeged, 2011. december 29.
|
|
Vágyakozás
Didó Merengő
Immár kiégtek a szerelem fényei,
elhervadtak a rózsák kedves hajtási,
a szívemet újra fényes hó födi,
a boldogság is tovaszállt, s helyét nem leli.
Kedvtelenül ül a tátongó ürességben,
bárcsak már a szerelem töltené be,
nem szorongatná a bánat fekete keze,
nem tehetné tönkre soha senki sem.
|
|
Vágyakozás
Erdős Pál Attila Egy menő ruha
Egy menő ruha
Barátom, Sándor nett nejével
sétálgat kéz a kézben Pesten,
a híres Vörösmarty téren.
- Édes Évám – mutat hevesen
egy áruház kirakatára
Sándor – elárulhatnád nekem,
a színes kombinék alá azt
az apró fügefalevelet
miért is varázsolta oda
a kirakatrendező? - Ugyan
te kis csacsi, az nem fügefa-
levél, hanem egy menő ruha...
(Budapest, 2011. november 29. Erdős Pál Attila)
|
|
Vágyakozás
Halász István Vágyálom
Fáj a lábam! Kínoz a reuma!
Utaznék, járnék szerte az országban,
mindenfelé széles e világban!
De a fájdalmam ezt másképp diktálja!
Száguldana sokfelé a lelkem,
ám lassítást parancsol a testem!
Sokfelé jártam már Interneten!
Ebben nem fékez a reumás létem!
De az élet szebb, mint az Interneten!
A természet jobban tetszik nekem
reuma nélkül természetesen,
mely híján jobban élném az életem!
Halász István
Rózsavölgy, 2011. december 10. |
|
Vágyakozás
Linocska Némaság ül ajkamon
Némaság ül ajkamon,
ha szemem a szemedbe néz.
Remeg minden porcikám,
ha ajkam az ajkadhoz ér.
De lelkemet mégis szorítja
a fájdalom, mert nem tudhatod,
hogy hiányod miatt
szenvedek ily nagyon.
2011. december 7. |
|
Vágyakozás
Halász István Karácsonyra
A Szentestének zenéje van,
a szeretetnek dallama van.
Te is hallod e szép zenét,
a szeretet szép üzenetét?
Szívből szívbe hangzik e dallam!
szeretetvágy van e dalban!
A havas tájon szerteszét
hópihék viszik e bölcs igét!
Karácsony az őszinte szeretet ünnepe,
de ez korlátozódhat-e csak az ünnepőre?
Nem lehetne-e elosztani az egész évre,
minden hónapra, napra, hétre,
minden egyes órára, percre,
egy egész emberi életre?
Jézus értünk halt meg a keresztfán!
Tudunk-e mi szenvedni egymásért egyáltalán
sorsunk kegyetlenül nehéz keresztfáján?
Az ünnepi ajándékok csak tárgyak,
amelyek akkor nem őszintén szólnak,
ha nem szívből, szeretetből adódnak!
Legyen sokkal szeretet-teljesebb a holnap!
Ennek vágyálmai a jelenben fakadnak,
ezek lelkünk táptalajából származnak!
Halász István
Budapest, 2006.
|
<<< vissza az oldal tetejére
|
Gyerek versek - Mese, Mondóka Szerelem versek - Szerelem, Bajos szerelem, Vallomás, Kedvesemnek, Hiányzol, Kihűlt szerelem, Szakítás, Erotikus, Vágyakozás Élet versek - Barátság, Élet, Vallás, Otthon, Mindennapok, Akarat, Alkalmazkodás, Művészet, Szabadság, Hatalom, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás, Természet Érzelmek versek - Boldogság, Búcsúzás, Szeretet, Aggódás, Megbocsátás, Magány, Csalódás, Fájdalom, Harag Ünnepek versek - Születésnap, Névnap, Karácsony, Szilveszter, Újév, Húsvéti locsolóversek, Valentin-nap, Nőnap, Anyák napja, Ballagás, Farsang, Húsvét, Húsvéti versek - Angolul, Húsvéti versek - Németül, Esküvői, Mikulás Család versek - Család, Eljegyzés, Házasság, Gyerek Munka versek - Munka, Üzlet, Pénz, Iskola Szórakozás versek - Vicces, Szórakozás, Népköltészet, Sport, Bor Világ versek - Béke, Háború, Haza, Társadalom, Tudomány, Idő Állatos versek - Kutyás, Macskás, Lovas, Madarak, Egyéb állatos Idegen nyelvű versek - Angol, Német |
[ Impresszum ]
[ Jogi nyilatkozat ]
[ Kapcsolat ]
[ Versek ]
|
|
|