poema
VersekSzerzők listájaVers beküldéseToplistaVers az oldaladra
 







Sport kategória versei





<<< versek


Ez itt az Ön költeményének a helye. Küldje be Ön is saját verseit az oldalra!


Sport

Neubert Ute
Éjszakai futás

Éjszakai futás


A tó olyan volt, mint jókora jégtábla
fölöttem feszült a csillagos égbolt,
az ösvényt kerestem az éjszakában,
egy ijesztő embert láttam, csak árnyék volt.
A kutyák úgy ugattak, mint a hóhérok,
pedig el kellett mennem a gát mellett,
egyikük már rohant, és még elér ott,
túléltem, tovább nagyon szaladni kellett.
Az úton sár, sok terjedelmes pocsolya,
egy véget nem érő akadályfutás,
ezeket megúsztam, csak lépjek tova,
egyre siet a lábam e kis falun át.
Rá a nagyútra, ez ki van világítva,
fussak, már hideg van, kevés a kabát,
külön akkor, ha majd megyek a hídra,
míg egyszer lekanyarogok a nagy gátnál.
Most már annyira haza szeretnék érni,
lezuhanyozni, végre ágyba bújni,
az órámra nézek, az időt mérni,
elfáradtam, de olykor jó kicsit futni.

Sport

Halász István
Reggeli úszás

Csillan a nap a víz tükrén.
Vidám táncát járja a fény.
A habok lágyan fodrozódnak
örömére az ott úszóknak.

Szinte rovom a száz métereket
eltöltve ezzel üdítő perceket.
A mozgásélmény, mely remek
biztosít úszásélvezetet!
Sport

Rezes Ádám
X-trem napok

Extrém, igen ez a neve a kornak,
Amibe ma sokan engem is besorolnak.
A haverok mondták régen egyszer:
"Mit csinálok most én?
Miért nem vagyok Extreme?"
Mondtam nekik:"Jó ember,
Én azt nem hiszem el,
Hogy a sok ember nem kedvel."

Na igen ezt mondtam reggel,
És este már hallottam, Az X-trém nem kell.
Most már tudom miért mondták ezt,
Mert két éve ezt hallgatom feszt.
Ma már azt kiabálják a papok:
Ezek az X-trém, X-trém napok.
Mondják a székely deszkások,
És a felvidéki falfirkások.
Mert ezek az X-trém, X-trém napok.
Én azt hiszem most hallgatok,
Mert ezek már az X-trém napok.
Sport

Saját
Sírj utánam

Sírj utánam,mert én nem fogok
Írj nekem,mert én nem fogok
Rohanj a szívem felé,hátha eléred
Játssz mással,nem élek TE érted!

Utánam fáj a fogad
Tiltott gyümölcs nem rohad
Álomból valóság nem lesz
Ne keresd a kiutat nem lesz
Alkonyodra fényt nem vetek
Már nem lesz aki felelhet!
Sport

Halász István
Úszom

A fény gyenge hullámcsókkal üzen
amely arcomon cuppan a vízen.
Bárhol úszom, ezt őszintén élvezem.
Az úszás örömöt jelent nekem!

A szelíd víz körülölel, elvarázsol.
Elvonatkoztat a világ sok bajától!
Az ember a rosszra, bajra itt nem gondol,
hiszen sok baj fakad emberi okokból!

No de, ha mindent szabályosan másokra is gondolva teszünk,
akkor a vízen úszva is kizárólag örömökben lehet részünk,
hiszen a víz fontos, az egyik legősibb természeti elemünk!
Csakis hasznunkra és nem kárunkra teremtette a jó Istenünk!
Sport

Sáfrány Norbert
A magyar labdarúgáshoz

Miként remegő lábakkal fűre lépsz,
szádhoz emelve annak szálait,
bízunk benned, hisz bizalmat kérsz,
ontsad gólok százait.

Boldog percek hozója,
kilencven percre megszűnik a világ,
veríték és sár a pólója
Ő az kit titkon mindenki imád.

Állj fel a porból , s mutasd igaz valódat,
szaladj, a labda legyen mindened,
ünnepeljük millióan gólodat,
mint egy hisztis kisgyerek.

Nekünk már semmink sem maradt,
csak hogy téged emelkedni lássunk,
Nem baj ha nap fénye fojtogat,
vagy jégeső veri a hátunk.

Csak büszkén kiáltsuk gól – gól – gól!
Lábad előtt a világ lábra hull.
Bár én jobban lennék már attól,
ha a helyzetkihasználásunk javul…


<<< vissza az oldal tetejére

Gyerek versek - Mese, Mondóka
Szerelem versek - Szerelem, Bajos szerelem, Vallomás, Kedvesemnek, Hiányzol, Kihűlt szerelem, Szakítás, Erotikus, Vágyakozás
Élet versek - Barátság, Élet, Vallás, Otthon, Mindennapok, Akarat, Alkalmazkodás, Művészet, Szabadság, Hatalom, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás, Természet
Érzelmek versek - Boldogság, Búcsúzás, Szeretet, Aggódás, Megbocsátás, Magány, Csalódás, Fájdalom, Harag
Ünnepek versek - Születésnap, Névnap, Karácsony, Szilveszter, Újév, Húsvéti locsolóversek, Valentin-nap, Nőnap, Anyák napja, Ballagás, Farsang, Húsvét, Húsvéti versek - Angolul, Húsvéti versek - Németül, Esküvői, Mikulás
Család versek - Család, Eljegyzés, Házasság, Gyerek
Munka versek - Munka, Üzlet, Pénz, Iskola
Szórakozás versek - Vicces, Szórakozás, Népköltészet, Sport, Bor
Világ versek - Béke, Háború, Haza, Társadalom, Tudomány, Idő
Állatos versek - Kutyás, Macskás, Lovas, Madarak, Egyéb állatos
Idegen nyelvű versek - Angol, Német


[ Impresszum ]
      [ Jogi nyilatkozat ]      [ Kapcsolat ]      [ Versek ]


Bejelentkezés

Login név :

Jelszó:


Facebook csoport



Keresés



 Versekben
 Szerzők között







 
Üzemeltető: Festino Kft - Honlapkészítés: mfdesign.hu