| |
|
Szerelem kategória versei
<<< versek
Ez itt az Ön költeményének a helye. Küldje be Ön is saját verseit az oldalra!
|
Szerelem
Chloé Dafnishoz
Menjetek, kis szellők! menjetek,
Lelkem is Dafnishoz megy veletek,
Mondjátok: hogy Chloé már hevűl,
A Dafnis tüzétől ég merevűl.
A szerelem szívem rejtekibe dong,
A keserű-édes mézbe zsibong,
Melyet szád rózsáiról szedett;
Ah! kár! hogy fúlánkkal mérgesedett!
Tele már szerelemrajjal mellyem,
Sok ezer fiait hogy neveljem? -
De hogy elaltassam sok fiát,
Jer, Dafnis! hints rájok ambróziát:
Csókjaid harmatján mind elűl,
Lassan zsibongó álomba merűl. -
Így emelem vígan fel karomat;
Így ölelem kedves Dafnisomat;
Így lelkedbe ontom lelkemet,
Életedbe öntöm éltemet;
Hadd nyíljon ága száz új bimbókkal,
Pirúljon muskatály ízű csókkal:
Majd közte az öszvenőtt ágaknak
Fészket a szerelmek madarai raknak. |
|
Szerelem
A bátortalan szerelmes
Remény s kétség között epesztem
Édes kínok közt magamat.
Most feltalálom, majd elvesztem
Lillát s belső nyugalmamat.
Ha látom őtet, felhevűlnek
Rabbá-esett érzéseim;
Ha eltávozik, hanyatt dűlnek
Tornyodzó reménységeim.
Imádandó kegyes képének
Mindennap temjénezhetek:
De egy nyájas kis istennének
Tekintetére reszketek.
Erről bátorít, arról ijjeszt
A tisztelet s a szerelem;
A szív emel, az éj lesijjeszt.
Óh, csiklándozó gyötrelem!
Lelke kegyes; de negédjétől
Ójjatok, irgalmas egek!
Szava nyájas; de egy nem-jétől,
Mint a haláltól, rettegek.
Szeme, mint élet csillagzatja,
Boldog napra hív engemet;
Mégis, mint a villám, meghatja
És öszverázza szívemet.
Édes mézharmattal kecsegtet
A nyíló rózsa ajjakán:
De hátha még halált csepegtet
Szívemre, hogyha meg nem szán?
Óh, értem teremtett szép lélek,
Hogy szívem ki nem önthetem!
Tőled reménylek, tőled félek:
Terád van bízva életem.
Piros orcádnak rózsájára
Ámor új-új pecsétet nyom,
Hószín kebled liliomára
Lehellte az én fátumom!
De kit bélyegzett ki színedre?
Mék az a boldog valaki?
S felőlem mit fuvalt mellyedre?
Halált vagy életet? mondd ki!
De kímélj s adj erőt szívemnek,
Ah, gyengén szólj sorsom felől:
Mert akármit végzesz fejemnek,
A kín vagy az öröm megöl. |
|
Szerelem
A szárazság és az elhagyatott szerelmes
Jer, Níce, és tekintsd meg,
Alélva mint vesződnek
A hervadó virágok
S bágyadva mint rezegnek,
A Flóra szűz leányi,
Nézd, hektikába estek
S a főldre mind ledűltek,
Halál lebeg felettek.
Óh, bárcsak egy esőszem
Cseppenne most reájok,
Hogy zsibbadott erekbe
Új vér cseregne ismét.
Csepegjetek, ti terhes
Felhők, reájok éltet:
Ím, Flóra kér lihegve
S temjénnel egy esőért. -
Hull már! de jaj! hiába
Csepeg le harmatod már,
Hiába, mert kiszáradt
Erek be nem fogadja.
Későre harmatoztok:
Az illatos virágok
Sárgúlva hulltanak le
S gyász éjtszakába dűltek. -
Szép Níce, engem is te
Így ölsz meg, és rövid nap
Nem lészek! Ah kegyetlen
Nem szánol-e meg ekkor?
Jer, Níce! míg kinyújtott
Karokkal és lihegve
Sohajtozok, s szememből
Gyöngyharmatok csepegnek.
Nícém! csak érted élek,
Jer már, ölelj meg engem,
S tedd számra gyenge szádat,
Élet csepeg belőle.
Jer! s lankadó szemembe
Tekints csak egyszer, édes
Nícém, tudod, hogy engem
Tekinteted feléleszt.
De futsz te, jaj! kegyetlen,
Szép Níce! jer, s ne fuss el.
Nem állsz meg? ah hitetlen,
Hogy veszne el szerelmed!
Sisegd tehát utána,
Sisegd, te gyenge szellő,
Zokogva, hogy szerettem,
És ő vetett meg engem,
S mondd, hogy rövid időre
Kimúlok én örökre:
Mert ah! ki tudna ennyi
Fájdalmat elviselni!
Jössz már? de ah, sokára
Jöttél, kimúlok imhol.
Miként ma a virágok
Kimúltak, úgy ki én is.
Ne sírj, ne, Níce, kérlek,
Magad minek fogyasztod!
Bévett szokása már a
Sírás kevély nemednek.
De jaj! alig lehellek.
Adj csókot - és azonnal
Halld - ím he-reg-ve mon-dom -
Halok, de él sze-rel-mem. |
|
Szerelem
Haljunk meg
Mint a szőllő kebeléhez
Szorítja támaszait,
Vagy a bús szilfa mellyéhez
A borostyán ágait;
Mint hív galambok, egymással
Eggyé olvadt csókjain
Félig alélva portyásznak
Egymás hív ajkain:
Óh, ha úgy ölelhetnélek
Én téged s te engemet,
Ha úgy szorítná, míg élek,
Hív szíved hív szívemet;
Ha csókjaiddal csókjaim
Úgy egyesűlhetnének,
S ajkaidról ajakaim
Örökké függhetnének:
Az istenek szálájában
Úgy megvetném a nektárt,
A menny ambróziájában
Úgy én nem tennék sok kárt.
Hosszas csókjaink folytában
Örömmel alélnék el,
S szádból e boldog órában
Édes halált szívnék fel.
Jövel, óh jövel, haljunk meg!
Már megy lelkem kifelé:
A halálban se váljunk meg,
Siess karjaim közé.
Amely kéz hív hamvainkat
Egymástól elszakasztja,
Bontván csendes álmainkat,
Óh, átkozott légyen a'!
A mirtusok hűs bóltjában,
Hol elhúnyni találunk,
Egy zőld sírhalom magában
Jegyezze hív halálunk.
Lelkeink pedig menjenek
Egyesűlt lehellettel,
Csókok közt emelkedjenek
A boldog egekbe fel.
Ama szerencsés mezőkre,
Hol örök élet hever,
Hol a mennyei tetőkre
Zúzt a bús tél nem kever;
Amelyek zőld határjára
Halhatatlan tavasz néz,
S örök fényt fest hűs aljára
Ama mindenható kéz.
Hol a fák szebben virítnak,
S a szellők fuvallási
Tisztábbak, s jobban újítnak
A folyók mormolási.
Ahol a nedves szemekről
A bús könnyek lehúllnak;
Ahol a vérzett szívekről
A fájdalmak elmúlnak.
Ahol a hív szeretőket
Örök láncok kerítik,
S egymással szerelmek őket
Örökre egyesítik.
Ahol Pháon bús Sapphóját
Megöleli végtére,
És Petrarca hív Lauráját
Forrón nyomja szívére.
Ahol kevesebb bánattal
Néz Abelard hívére,
Helóízt jobb foganattal
Tanítja szerelmére.
Óh, égi örömérzések! -
Nézd, az ég már nyílva vár:
Jer, haljunk meg, én nem kések,
Óh, bárcsak ott volnánk már! |
|
Szerelem
Álomlátás
Mit álmodám az éjjel!
Óh, Dóri! mint csudállék
Két domború halomkát
Citére templománál.
Apró Meánderecskék
Kékellnek a virág közt
És egy parányi vőlgyön
Eltűnnek ágaikkal.
Ahol ti, lágy szerelmek
S víg gráciák, cicáztok
- - - fejérén
Tollászkodó galambid
Cirolgatod, Citére!
Pihegő fuvallatoktól
Habozva lengedeznek
A gyöngyvirág-barázdák,
Felettek a tetőn áll
Egy kláris-oldalú kút
Gyengén körűlölelve
Rózsákkal s ért eperrel,
Melyből az élet áldott
Forrása tiszta mézet
S hószín tejet szivárog.
A rózsakáva mellől
Nyilával a kis Ámor
Rám int; s alélva dűlök
Elasticus gyepére;
S azt képzelem magamnak,
Hogy én a Hébe boldog
Vánkossain henyélvén,
Mint égiek barátja
Nektárral ittasúlok.
Azomba, Dóri, halld csak!
Ütött az éj, az őrzők
Szavára felriadtam;
S hát bús fejem borúlva
Van a te kőldöködben. |
|
Szerelem
A szerelmes vitézhez
Ámor múlattába
Egy sisak aljába
Nefelejcset űltetett,
Kit saját kezével,
Az élet ízével
Nyájasan öntözgetett.
Lám, a kedves Hébe
A bajnok szívébe
Mely hatalmat vehetett. |
<<< vissza az oldal tetejére
|
Szerelem versek - Szerelem, Bajos szerelem, Vallomás, Kedvesemnek, Hiányzol, Kihűlt szerelem, Szakítás, Erotikus, Vágyakozás
Élet versek - Barátság, Élet, Vallás, Otthon, Mindennapok, Akarat, Alkalmazkodás, Művészet, Szabadság, Hatalom, Tudás, Butaság, Hazugság, Betegség, Halál, elmúlás, Természet
Érzelmek versek - Boldogság, Búcsúzás, Szeretet, Aggódás, Megbocsátás, Magány, Csalódás, Fájdalom, Harag
Ünnepek versek - Születésnap, Névnap, Karácsony, Szilveszter, Újév, Húsvéti locsolóversek, Valentin-nap, Nőnap, Anyák napja, Ballagás, Farsang, Húsvét, Húsvéti versek - Angolul, Húsvéti versek - Németül, Esküvői, Mikulás
Család versek - Család, Eljegyzés, Házasság, Gyerek
Munka versek - Munka, Üzlet, Pénz, Iskola
Szórakozás versek - Vicces, Szórakozás, Népköltészet, Sport, Bor
Világ versek - Béke, Háború, Haza, Társadalom, Tudomány, Idő
Állatos versek - Kutyás, Macskás, Lovas
Idegen nyelvű versek - Angol, Német
|
[ Impresszum ]
[ Jogi nyilatkozat ]
[ Kapcsolat ]
[ Versek ]
|
|
|
