A holdvilág meglepetésszerűen
hull a sötét ajtóra, bekukucskál
a szűk repedéseken, én felülve
nézem kedvesem arcát. E uzus tán

gyermeki, mit nem bánok, ám imádom,
ahogy ez a szép orca a hasadó
csillagokra tárul, imádom, ahogy
rásimul a gyönyör fénye, altatón.

Ilyen meghitt pillanatokban érzem
és döbbenek rá, bizony az életben
valójában semmi sem lényegesebb,
csak az, valaki igazán szeressen...