Lelkemben dac, és csend honol,
érzelmek lánca elsodor;
gyakran eltűnsz, mint esti fény,
mire a hajnal földet ér.
Múltunk nem térhet vissza már,
tündérmesékben hinni kár.

Elém hoz majd a képzelet,
őrzöm a szép emlékeket;
nem várok semmi új csodát,
nélküled indulok tovább.
Talán, ha egyszer visszatérsz,
lelkünk ösvényén még elérsz...