Ólomsúly koppan léleksebemre
emléked nagyon felkavar,
fázósan rándul össze az este,
jótékony homály eltakar.

Mikor elmentél, csak álltam némán,
vártam egy jelre csendesen,
sokat tűnődtem a sors szándékán,
azóta gyakran könnyezem.

Álmodom még a régi időkről,
lelkemben nagy a zűrzavar;
villanó kép egy elmúlt-jövőről,
mit széttépett a sorsvihar.