Az írógép ihlette vers
Egy kicsit hazudós vagyok.
Kiültem a teraszra. Sütött a nap.
A komputer fagyogatott,
ki-kikapcsolt, így maradt a lap.
Amúgy sem láttam a monitort,
az sötét volt ehhez a világhoz,
visszatértem a hagyományokhoz
s kezem alatt szánt a kattogó doboz.
Számtalan előnye mellett a legkedvesebb
-persze csak számomra, hogy áramtakarékos
pontosabban a semminél is kevesebbet
mozgatja a rút villanyóra-forgatót.
Így nyugodtan megállhatok, ha az ihlet
messzire távozik és órák múlva sem tér
észre és vissza hozzám, hogy a verset
befejezzem végre semmi, de semmi pénzért.
Aztán nyomtató sem kell hozzá,
kész példányát máris kezembe vehetem.
Ha kell jegyzetet utólag ragaszthatok rá,
de ha bűn rossz bizony elölről kezdhetem.
A sokszorosítás sem leányálom, bár az indigó
egyszerűen csodákra képes és két, akár három
lapra is ugyanazt a szöveget varázsolhatom,
de ha ennél több kell belőle azt már én bánom.
Aztán ha jól meggondoljuk, bármilyen szépen is
lehet ezzel írni, annyira azért mégsem,
hogy a nagyobb olvasótábor egyszerre olvasni
anélkül tudná, hogy nyomtatásban megjelenne.
Ehhez bizony a modern technológiák
elhagyhatatlanul szükségeltetnek.
Vagy begépelem szövegszerkesztő útján,
vagy a gépelt papírt oldalanként szkennelhetem.
Esténként – kivéve ha a szomszédot
őrületbe kergetni kívánom – e masinát
bizony diszkréten nem használhatom,
vagy mégis, de ezzel okozok a családban is galibát.
Persze ha házban laknék, és ne adj Isten
még egy külön szobám is lenne, ott zajosan
várhatnám, ahogy a múzsa csendben meglep,
majd szemérmét félretéve hangosan homlokon cuppant.
Megtöltöttem úgy érzem a mérleg mindkét
serpenyőjét egyenlő súlyú érvekkel
de e mérleg nem mutatja azt a bizonyos égalitét,
hiszen választásom erősen összefügg a helyzettel.
Ha agyalapom bizsereg és kényszert érzek írni,
körbenézek és körülményektől függően választok
apparátot az ötlethegyeket mielőbb rögzíteni.
Ezért firkálmányokat, hol ezen, hol azon gyártok.