Azt hiszed: hogy előre halad,
Pedig elfogy mindig a nap.
S nem tudod, hol a vége,
Elpazarolt aprópénze,
Életednek a nap.

Ezért hát, ne légy szeles
Oly sok, ami felesleges
— mégis töröd magad utána,
hogy a végén majd megbánva,
Mondd, éltél: minek, és hiába!

Rossz sorsodért, mást okolsz,
Hamis vádakat, feszt koholsz,
Közbe magad, meg se látod,
Az ok, saját ostobaságod!
Önző végtelen mohóságod!

Ifjú krőzus széjjelszórod
Sokszor léhaságba fojtod,
Napok kincsét számolatlan,
Most a pénznek vége van.
Elköltötted haszontalan.

Mire vénülsz, kuporgatnád,
Istentől kérsz alamizsnát,
Adhatna még neked
Kegyelemből éveket
Elszórtakat megkeresd.

Sorsod panaszlod: mostoha.
Te voltál vele könnyelmű, ostoba
Napok kincsét szerteszórtad
Időd ölted, pazaroltad
Nem bírhatod, az elmúltat!

Ifjú voltál, fejed gőzös
Erős voltál, bízó, gőgős
Előre néző, ki mégse lát,
Öregedőt, és a halált!
Most: kegyelemért kiált!