Lassan merülök beléd, mint végtelen tengerbe,
míg teljesen ellep tested szentsége.
Egymásba olvadunk, örök mámorban,
emelkedünk együtt egy közös álomban.
Szívünk is együtt ver, oly hevesen,
a füledbe súgom: - Szeretlek Kedvesem.

Szeretve gyönyörű hamvas tested,
imádságomba foglalom neved.
Szenvedélyes hangodat meghallva,
érzem, hívsz egyre csak magadba.
Hajadba túrok, mint a lágy szellő,
Rád borulok, mint Napra a felhő.

Puha ajkaid kívánja szám,
kényeztetném örökké már.
És ahogy összeér szánk, annak puha lágysága
átjár, mint leheleted finom simogatása.
Érzem bőröd illatát, tested melegének hevét,
a számban érzem nyelved édes ízét.

A test gyönyöre, lélek üdvössége,
áthat lelked minden rezdülése.
Szállunk együtt, egyre magasabbra,
egy csodaszép, önfeledt világba.
Ahol már nem létezik én és Te,
csak mi, lelkünk együttléte.

Ahol nincs határ és kerítés,
csak boldog kiteljesedés.
Ahol a boldogság új értelmet nyer,
melyet földi örömök káprázata nem rejt el.
Mert ez lelkünk otthona,
a valódi odaadás vezet oda.

Ahol test és lélek egy, és ugyan az,
örömünk együtt szebb, mint a legszebb tavasz.
Bizserget, ahogy testünk összesimul,
arcunk közös szenvedélyben virul.

Amikor elérkezünk a végső teljességbe,
valósággá válik a szeretet egysége.
Mely nem egy alantas ösztönélmény,
ha a valódi szerelem köztünk él.
Hanem odaadás, tisztelet, befogadás,
egymással s Istennel való találkozás.