Hiú ábrándokkal magam
álomba ringatom, hogy
lesz mikor már igen,
a kezed, szorosan foghatom...

Szótlanul nézlek.
Majd lehullik végleg
nehezék a kínpadon,
nyugtalan elmém elszáll,
s fénybe űzi gondolatom..

Köröttem, megáll a lélegzet.
Kábulatban vagyok..
Lágy felemelkedésben,
mint fel-felkapott
nyári szellőként tova,Veled hálok..
S örömforrásunkban lelem azt,
mit ezer éve várok.

Selymes tapintás, borzolt pihék..
Remegőn halkuló vad, édes igék.
Vágy,mit bennem más nem ébreszthet,
hatalmasba kerített elemeimbe tévesztett.

S borított az éj, végtelennek csendje..
Fáknak koronái, lombjai, leeresztve.
Madarak bújnak tollaiknak védőszárnyán,
s mint gyermekként a paplan alatt,
védve az álmaim netovábbján..
magam ringatom.